Gyereknek lenni jó!
Ma az egész napomat gyerekek között töltöttem. Délelőtt kísérő "nevelő" voltam egy helyesírási versenyen, délután pedig az Ovis-sakk külső szemlélője voltam.
Hihetetlen. Mindig tudtam, hogy valahol infantilis vagyok, de hogy ennyire...
Eszméletlenül élveztem, hogy bújhattam, hogy táncolhattam, kedvemre énekelhettem. Hogy nem érdekelt a karót nyelt tanító nénik hogyan néznek rám, mert imádtam azt a csillogást a gyerekek szemében, ahogy figyeltek, ahogy nevettek.
A délután maga volt a csoda. Édesanyám szeptembertől visszabukik és újra első osztályt kezd. Ennek népszerűsítése érdekében Ovis-sakkot tart nagy csoportos óvodásoknak. Ezek a gyerekek maguk az angyalok.
Édesanya vetített nekik egy pár perces animációt arról, ahogy egy esőcsepp végiggördül 3-4 levélen. Mire az egyik kisfiú megszólal: "Hát.. láttam már ennél jobbat!"
Amikor pedig arra kérte őket, hogy maradjanak csöndben, míg a másik csapat megbeszéli a stratégiát, az egyik fiú elüvöltötte magát: "Csijjaaa néni! Hát nem bírjuk bent tartani!"
Az egész napban a legjobb mégis az volt, hogy láttam ma egy kislányt. Egyszerre volt varázslatos és félelmetes. A kislány egy az egyben a gyerekkori Eszter volt! A félrehúzott szoknya, a dühből lerúgott orrú lakkcipő, a bili fej és a feszengés a fehér ingben. Beszélgettem vele, másodikos, Áginak hívják, és pont annyi ideig tud megülni, mint én: egy percre.
Szuper volt. Mint egy időutazás, ahol találkozhatsz a régi önmagaddal. Megindító és felemelő. Egyszerre egy deja vu és egy gyomorgombóc.
Egy kedves ismerős a múltból, akit igazából sose láttál... Hú!
Hihetetlen. Mindig tudtam, hogy valahol infantilis vagyok, de hogy ennyire...
Eszméletlenül élveztem, hogy bújhattam, hogy táncolhattam, kedvemre énekelhettem. Hogy nem érdekelt a karót nyelt tanító nénik hogyan néznek rám, mert imádtam azt a csillogást a gyerekek szemében, ahogy figyeltek, ahogy nevettek.
A délután maga volt a csoda. Édesanyám szeptembertől visszabukik és újra első osztályt kezd. Ennek népszerűsítése érdekében Ovis-sakkot tart nagy csoportos óvodásoknak. Ezek a gyerekek maguk az angyalok.
Édesanya vetített nekik egy pár perces animációt arról, ahogy egy esőcsepp végiggördül 3-4 levélen. Mire az egyik kisfiú megszólal: "Hát.. láttam már ennél jobbat!"
Amikor pedig arra kérte őket, hogy maradjanak csöndben, míg a másik csapat megbeszéli a stratégiát, az egyik fiú elüvöltötte magát: "Csijjaaa néni! Hát nem bírjuk bent tartani!"
Az egész napban a legjobb mégis az volt, hogy láttam ma egy kislányt. Egyszerre volt varázslatos és félelmetes. A kislány egy az egyben a gyerekkori Eszter volt! A félrehúzott szoknya, a dühből lerúgott orrú lakkcipő, a bili fej és a feszengés a fehér ingben. Beszélgettem vele, másodikos, Áginak hívják, és pont annyi ideig tud megülni, mint én: egy percre.
Szuper volt. Mint egy időutazás, ahol találkozhatsz a régi önmagaddal. Megindító és felemelő. Egyszerre egy deja vu és egy gyomorgombóc.
Egy kedves ismerős a múltból, akit igazából sose láttál... Hú!
Kosztercsi
A kép magánarchívumból való.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇
Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇
Megjegyzések
Megjegyzés küldése