Egyszer minden véget ér...

Az ember minden kapcsolatában (így a munkájában is) el jut egy pontra, ahonnan vagy változtatni kell, vagy tovább lépni. A továbblépés nyilván akkor jöhet szóba, hogyha a változtatás nem megy.

És ez a továbblépés egy ugyanolyan szakítás, mint egy szerelem feladása. Ugyanolyan érzelmek játszódnak le benned, napokig latolgatod az esélyeket. pro-kontra listákat gyártasz, mindezt azért, mert nem bírod elengedni. Mert kötődsz hozzá, mert 5 éved van benne, mert ez alatt a munka alatt nőttél fel. Ő erősített meg. Ő tanította meg, hogy melyik az a pont, amikor már csak nagy levegőt veszel, és nem szólsz. Ő súgta meg, melyik az a határ, amit ha átlépsz, nem jársz jól. Ő volt, aki rengeteget adott, és még többet vett el.

Én igyekszem tőle szépen elválni. Döntöttem, lépek. Ez ilyen egyszerű. És nem tűnik el örökre az életemből, és talán még vissza-vissza fog járni, mint bánkódó szerető, aki csak a múlt egy darabjára vágyik. Mert azzá válik, s én is azzá válok neki: a múlt egy darabjává. És talán emlékszik még rám, és talán eszébe jutok majd néha, hogy én mit tettem érte. Mert az, hogy ő mit tett értem, az egyértelmű. Talán miatta (is) lehetek az, aki ma vagyok.

Így hát, néhány könny kíséretében, de elbúcsúzom. Mert igazából, egyszer minden véget ér...

K.


A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik