A cinizmusról
A cinizmus érdekes dolog. Ülök az irodában, bámulok ki az ablakon, várom Apát. Azt ígérte értem jön. A youtuberól Máté Péter szól. A munkatársam hagyta itt ezt a listát, de nem kapcsolom el. Azt énekli "Majdnem szerelem volt". Pff-ögök. Pörgetem a facebookot, és nem hiszem el, amit látok. Kellene egy ilyen: VIGYÁZZ SZINGLI, NE GÖRGESS TOVÁBB tábla. Eljegyzés, házasság, gyerek, kapcsolatban, eljegyzés, gyerek, házasság, kapcsolatban.
Én meg csak kibámulok az ablakon. Apa még sehol. Aztán eszembe jutnak emlékek ezekről az emberekről. Megint pff-ögök. Az újdonsült vőlegényt egy hónapja láttam csókolózni a fesztiváli forgatagban. A leendő apa a legénybúcsúján együtt volt a táncoslánnyal. Az új menyasszony nem is olyan rég nekem sírt, hogy már nem szereti a fiút.
Mi történik? Apa még mindig sehol. Hívom. Kinyom. Mindig kinyom. Majd visszahív. Miért házasodik meg mindenki körülöttem? Tényleg úgy érzem néha, mintha a - csörög a telefon. Bogi az, nem Apa. Szóval, olyan, mintha az ég, meg a Facebook, egy hatalmas középső ujjat mutatna ilyenkor nekem. "Nesze! Nézd, ahogy más boldog! Ha-ha!"
Én tényleg szeretnék velük örülni. Őszintén, és tiszta lélekkel. De egyszerűen nem tudok. Mert hazugságnak érzem. Egy bődületes nagy hazugságnak. Egy álarcnak, amit kifelé mutatnak, amely csodaszépen, ragyogóan mosolyog kifelé, belül pedig szívszaggatóan zokog. Apa vajon merre lehet már?
Ha egyest kapunk az iskolában, nem az a megoldás, hogy azt az anyagrészt soha többé nem tanuljuk meg. Akkor az életbeli bukásainkból miért nem tudunk tanulni? Miért ragaszkodunk a meglévő rosszhoz, ahelyett, hogy mernénk lépni az ismeretlenbe? Miért vagyunk gyávák?
Megjött Apa. Cinizmus vége.
Én meg csak kibámulok az ablakon. Apa még sehol. Aztán eszembe jutnak emlékek ezekről az emberekről. Megint pff-ögök. Az újdonsült vőlegényt egy hónapja láttam csókolózni a fesztiváli forgatagban. A leendő apa a legénybúcsúján együtt volt a táncoslánnyal. Az új menyasszony nem is olyan rég nekem sírt, hogy már nem szereti a fiút.
Mi történik? Apa még mindig sehol. Hívom. Kinyom. Mindig kinyom. Majd visszahív. Miért házasodik meg mindenki körülöttem? Tényleg úgy érzem néha, mintha a - csörög a telefon. Bogi az, nem Apa. Szóval, olyan, mintha az ég, meg a Facebook, egy hatalmas középső ujjat mutatna ilyenkor nekem. "Nesze! Nézd, ahogy más boldog! Ha-ha!"
Én tényleg szeretnék velük örülni. Őszintén, és tiszta lélekkel. De egyszerűen nem tudok. Mert hazugságnak érzem. Egy bődületes nagy hazugságnak. Egy álarcnak, amit kifelé mutatnak, amely csodaszépen, ragyogóan mosolyog kifelé, belül pedig szívszaggatóan zokog. Apa vajon merre lehet már?
Ha egyest kapunk az iskolában, nem az a megoldás, hogy azt az anyagrészt soha többé nem tanuljuk meg. Akkor az életbeli bukásainkból miért nem tudunk tanulni? Miért ragaszkodunk a meglévő rosszhoz, ahelyett, hogy mernénk lépni az ismeretlenbe? Miért vagyunk gyávák?
Megjött Apa. Cinizmus vége.
Kosztercsi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése