Hányszor?

Hányszor hazudjuk azt, hogy jól vagyunk? Hányszor öltünk művigyort, vagy teljes álarcot,  és ismételgetjük a tükör előtt már jól begyakorolt mondatokat másoknak?

Mindenkinek van egy ilyen bejáratott válasza a "Hogy vagy?" kérdésre. Az én ilyen mondatom az "Öregszem!". Ha valaki olyannal találkozom, akivel kellemetlen lenne bármi ilyenről beszélni, vagy egyszerűen csak nincsen mondanivalóm (vagy az épp nem tartozik a kérdezőre) azt válaszolom, hogy  "Öregszem". A múltkor gondoltam bele, hogy milyen mérhetetlen sokszor is mondom ezt. Ez már egy reflex. Egy betanult, jól működő folyamat, ami egyből eltereli a figyelmet az eredeti problémáról.

Arról, hogy korántsem vagyok jól. De hát azt mégsem lehet válaszolni, hogy "Kössz szépen, kurva szarul vagyok!"
És ha ez még nem is ennyire tragikus, tényleg rá kell jönnöm, hogy bármennyire is kapálózok, bármennyire szeretném, vagy bármennyit is teszek érte: nem vagyok jól. Jobban igen, de nem jól.
Hogy újra és újra bevillannak olyanok, amiknek nem kellene. Újra és újra rám törnek érzések, amiket már azt hittem rég eltemettem. Hogy újra és újra ugyanarra gondolok. És olyankor legszívesebben csak bebújnék a takaró alá, mint egy gyerek, és próbálnám elhessegetni ezeket. Mert már nincs rájuk szükségem. Már nem akarok velük játszani. Már nem kellenek nekem.

De hányszor? Vajon hányszor kell még azt hazudni, hogy jól vagyok, mire tényleg jól leszek?

K.



A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik