Beteg a lelkem

A minap egyik barátom egy cikket másolt be nekem, és azt írta hozzá, hogy erről én jutottam eszébe, olvassam el.
Az írás arról szólt, hogy az érzelmeink elfojtásával hogyan betegítjük meg magunkat. Végigolvastam, majd azon kezdtem el filózni, hogy mennyire hálás vagyok a barátaimért. Hogy mennyire belém látnak, még ennek az elfojtásnak közepette is.

Őszintén, ki az, aki nem hord maszkot? Aki mindig felvállalja a gondolatait, az érzéseit? Ha van ilyen, akkor minden tiszteletem az övé, és majd egyszer leülhetnénk egy kávéra, hogy elmesélje, hogyan kell.

Félek. Félek megmutatni azt, hogy éppen mi van velem. És mindannyian félünk, mert egy olyan világban élünk, ahol a legnagyobb fegyver ellenünk az érzelmeink. A lelkünk a leggyengébb bennünk, még akkor is, ha úgy érezzük nem. Vagy ha mindannyiunkban nem is, bennem biztosan.

Egyáltalán nem véletlen a sünijelmez. Ez segít a túlélésben. Ez segít a mindennapokban. Ez segít abban az elfojtásban, ami a cikk szerint megbetegít. És milyen igaza van...

De ez már egy másik történet.

K. 


A kép forrása: freepik

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik