Hello. Újra én!

Napok óta kínzom magamat azzal, hogy írjak végre. Hogy írjak nektek, hogy tájékoztatást adjak magamról, vagy letegyem a terheket. De talán pontosan ez a baj. Nincsenek terhek. Teljesen felhőtlenek a mindennapok. és nevezzetek paranoiásnak, de ilyenkor mindig eszembe jut a Bridget Jones ominózus mondata: "Abban a pillanatban, amint életed egyik része helyre áll, egy másik látványosan darabokra hullik."
És szinte félek. Félek, hogy történni fog valami. Hogy vajon mikor szakad nyakamba az a bizonyos kaka? Hogy mikor dől össze kártyavárként valami. És bárhogy várom, és készülök rá lelkileg nem történik semmi. Csend és hulla szag. Közben meg a barátaim egymás után jelentgetik be, hogy szakítanak/ szakítottak/ szakítani fognak. És nem értem, hogyha körülöttem mindenkinek ennyire rossz, nekem miért jó? És nyilván, saját magammal foglalkozzak- nyilván sosem ment-, de akkor is van bennem egy enyhe félsz. Nem tudom, sőt nem is akarom megindokolni. Szépen csak lejjebb nyomom, mosolygok, és igyekszem nem filózni rajta. Igyekszem élvezni a lemenő nap fényét, elveszni egy-egy barátom mondandójában, élvezettel meginni egy pohár (na jó, egy üveg) bort. Értékelni az apróságokat. Átélni minden pillanatát a napoknak. Úgy álomra hajtani a fejem, hogy "Na, tetyókám, ez is egy jó nap volt."
És mosolyogva álomba merülök, hogy reggel felkeljek egy hasonlóan eseménydús, "mindentmegélős" napra.
Így telik a nyaram... És annyira nem bánom!

K.


A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán


Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik