Köszönöm

Őszintén vallom, az égre kiáltom,
nem tudom mi lehet ez.
Valami, amit Isten tudja mikor, engedte-e szigor,
de éreztem.
Mélyen elrejtve, emberektől rettegve,
de bennem volt.
Olyan édes, szinte mézízű, egy tolvaj, kisstílű,
a szívem már nála van.
Igazából nem is bánom, és már egyedül sem fázom,
a gondolata is fűt.
Ha nevét látom mosolygok, hangját hallva már futok
a karjába.
És lehet, hogy korai, hogy ez nem is valódi,
de élvezem.
Mert a remény újra belém költözött, szívünk talán összekötözött,
talán nem.
De bárhogy is alakul, ha a szívünk egymáson alapul,
boldog leszek.
Ha viszont csak ennyi volt, bennem nem lesz folt,
csak annyit mondok: Köszönöm!
Köszönöm, hogy visszahoztál, nekem újra ihletet adtál,
köszönöm. 

Kosztercsi


A képet Firefox barátnőm készítette.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik