Reggeli mese
A reggel a legszörnyűbb és legcsodálatosabb dolog egyben.
Ilyenkor minden sivár, és mégis olyan reményt adó. A harmat még csillog a
fűben, de a városban már indul az élet. Mereven bámulok ki az ablakon, és
próbálom eldönteni, hogy undorodom, vagy gyönyörködöm. Aztán feltűnik egy
idegen. Izgatottan figyelem mi történik. Mozdulatai kecsesek, mintha egy táncos
libegne végig az utcán. Soha nem láttam hozzá hasonlót. Egyszer csak megtorpan,
és egyenesen az ablakhoz szegezett szemembe néz. Az Ő szemében is harmat csillogott.
És még valami, ami eldöntötte bennem, hogy gyönyörködöm: élet. Soha senki nem nézett így a szemembe.
Elmosolyodott, és odaintett nekem. Belepirultam. Olyan melegség áradt minden mozdulatából,
hogy öröm volt nézni. Visszaintettem. Ő mosolyogva tovább ment. Sokáig
figyeltem. Néztem, ameddig el nem tűnt a messzeségben. Olyat adott nekem, amire
szükségem volt. Erőt, ahhoz, hogy újra higgyek. Higgyek abban, hogy én is lehetek az, aki így
mosolyogva vonul az utcán. Aki idegen emberekre int rá, csak azért, hogy az ő
napjuk jobb legyen. Én is lehetek, az, aki nem törődik a gondokkal. Akinek
virágos az élete. Aki mosolyog a világra. Hiszen ha te rámosolyogsz a világra,
az is visszamosolyog rád. Vagy mégsem?
Kosztercsi
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇
Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇
Kép forrása: saját archívum
Megjegyzések
Megjegyzés küldése