„Embernek lenni, őrizd meg a mivoltod, nem tudsz a fénybe nézni, hogyha kioltod!"

            Elgondolkodtunk már valaha azon, hogy milyen is egy jó magyar? Hogy mit is jelent magyarnak lenni? És ha ezt már tudjuk, akkor mi jó magyarok vagyunk-e?
            15 éve minden nyáron, egy csodának vagyok részese. Tuzséron kerül megrendezésre a Hagyományápoló és Kézműves Tábor, ahova a Nagymagyarország magyar fiataljai vannak meghívva. 2 héten keresztül tőlük tanuljuk, hogy mit is jelent magyarnak lenni. Ezen a felbuzduláson az egyik meghívott község, a szlovákiai Csicser idén külön tábort indított. Engem ért a megtiszteltetés, hogy 3 gyereket vihettem egy olyan faluba, ahol tényleg mindenki magyar. Első ránézésre olyan volt, mintha átugrottam volna nagyihoz (Ökörítőfülpösre). Az emberek kedvesek, szívesen beszélgetnek, és ráadásul magyarul. Az út alatt fel sem tűnt, hogy már egy másik országban vagyunk. Ha csak abból nem, hogy nem a megszokott szabolcsi levegőt szívjuk. A gyerekek nagyon nagy örömmel találkoztak a régi ismerősökkel, és szívesen ismerkedtek az újonnan megismert helybeliekkel.
            A program a következő: kézműveskedés, színjátszás, néptánc és népdal tanulás. Érdekes volt megtanulni más régiók hagyományait, látni népviseleteit. Engem mégsem ez érdekelt. Szinte ámulattal figyeltem a gyerekek arcát miközben táncoltak, vagy énekeltek. Nem az unottság, és a „muszáj” volt ráírva, hanem az, hogy igenis élvezik, amit csinálnak. Örülnek annak, hogy azok lehetnek, akik ükanyáik és ükapáik voltak.
És itt jön a kérdés: ezt egy magyarországi magyar elmondhatja magáról? Az én középiskolámban tanítottak néptáncot, de többen tartották cikinek, mint erénynek. De kérdem én, hogyha nem tudjuk honnan jöttünk, honnan fogjuk tudni, hogy merre tartunk? Miért tud az sokkal inkább magyar lenni, akinek az útlevelében az állampolgárságnál szlovák van beírva?
És elmondok valamit: a gyerekek élvezik. Élvezik a néptáncot, élvezik azt, hogy tudnak olyan népdalokat is, amik az ének tankönyvben nincsen benne. Mert a „Hej Jancsika” már nem menő. És igen, én is verem a mellem, hogy igenis tudok szatmári népdalt, ismerem a gyergyói dallamokat, és ha kérnének, tudnék a csángó zenére táncolni. Szégyellnem kellene? Nem teszem. Azért, mert nekem ezek a barátságaim a legértékesebbek. És a szerelem, ami a hagyományokhoz köt az törhetetlen.
Arról ne is beszéljünk, hogy egy hét végére idegenekből testvérek lettünk. Olyan sírás-rívás volt az utolsó nap, hogy lassan öntözni lehetett volna a könnyekből. És erre mondja az író, azt, hogy igen, megéri. Megéri magyarnak lenni. Megéri művelni a magyarságot. Mert kortárs nép vagyunk, akinek igenis fel kellene mutatni a pántlikás kalapot és az alsó szoknyát, és nemcsak az augusztus 20-ai ünnepségen megmutatni, hogy tudunk mi magyarok lenni.
A tábor szervezéséért, amúgy hatalmas piros pont jár, mivel a csicseri Napraforgó Néptáncegyüttes 10 emberrel szervezett tábort több, mint 50 gyereknek. Az egy hét alatt megismertük a falut, erdőstől, bokrostól, utaztunk vlecskán (ez a traktor után kötött kocsi), ettünk knédlit (hagyományos szlovák csemege), a gyerekek kiélhették kreativitásukat különböző kézműves foglalkozások keretén belül. Ilyen volt a gyöngyfűzés, a fafaragás, a csuhébaba, illetve virágkészítés, és epreket varrhattak, amiből aztán kulcstartó készült (nekem pedig fülbevaló).  A túránk során meglátogattuk a csicseri templomokat (érdekesség, hogy Csicser alig 1000 fős falu, mégis 3 templommal rendelkezik, talán ezért is nevezik a Három Templomos Falunak.). A hét végén a gyerekek jelmezekbe bújtak és három színdarabot adtak elő. Bemutatásra került a Piroska és a farkas, a Csipkerózsika és a Csizmás Kandúr. Mint vezető, nem bírtam ki, hogy ne legyek gyerek egy kicsit, így én is szerepet vállaltam, így lettem én a Csizmás Kandúr Királykisasszonya. A kicsik nagyon nagy lelkesedéssel bújtak más bőrébe, a helyi közönség elismerését is elnyerve.
Összegzésként talán annyit szeretnék elmondani, hogy barátságok ezrei alakultak. Mivel ha van egy közös pont (adott esetben a néptánc és a népdal), onnantól megállíthatatlan, hogy hatalmas pajtásság vegye kezdetét. Az új tábor, már alakulóban van. Kibővül még egy héttel, és minél több kis lurkót vár, hogy ők is rájöjjenek magyarnak lenni jó!
Kosztercsi


Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇






Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇



Kép forrása: saját archívum


Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Viszketés, avagy agymenés 5 pontban

Prosti pingvinek és társaik