Kávédal

Egy presszóban ülök, egyes egyedül
Kívül nevetek, de zokogok legbelül.
Kávé illat van, s kávéhiányom
kávéskanállal mindkettőt kavarom.
Az élet, mint kávészem...
azt hiszem öregszem.
Úgy teker, bánt és őröl a gép
Szinte elhiszem, hogy ez lesz a vég.
A zacc nagyot puffan a zacskó legmélyére
De inkább ennek, mint rumnak nézzek a fenekére.
Fehéren bátran felhajtom a feketét
Ezzel meglesve a fehér csésze jobbfelét.
Mosolyog a bögre, mosolyog a világ.
Csak én érzem szakadatlan a kávé illatát.
Agyamba szökött csúnya szörnyeteg
Alóla szeretném kihúzni a szőnyeget.
Kiállnék ellene két gyenge öklömmel
Ő földre vinne puszta erejével.
Hisz az élet edzette, kemény és fekete
Ebben rejlik a kávé ereje.

K.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇

Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇

Kép forrása: freepik.com