Felnőttek és (fél)felnőttek
Tudjátok, az ember ahogy öregszik, rádöbben, hogy nem szeretne felnőni. Szeretne gyermek maradni. Örökre. Ez tudniillik lehetetlen. De annyira jó lenne. Ilyenkor, amikor (fél)felnőtté válsz, rá kell jönnöd, hogy a felnőttek, még mindig feletted állnak. Hiába vártad, hogy a 18. év betöltésével majd komolyan vesznek, vagy meghallgatnak, adnak a szavadra, rá kell jönnöd, hogy nem így van. Mindig van valaki, aki képes beletiporni a piciny lelkedbe. A régi site-omon volt egy írásom: "Pályaválasztás" címmel. Az igazából azért született, mert elmondva a terveimet két felnőttnek, ők kinevettek, és összetaposták az álmaimat.
Most újra beütött a crack. Jó úton haladok afelé, hogy elérjem a célom, menetelek az egyetem kikövezetlen útján, hogy egy napon tényleg újságíró lehessek, és mindenki kapjon egy kicsit abból, amit Kosztercsi adhat magából. Erre egy egyetemi tanár(!!), akinek az ösztönzés, az inspirálás, a fiatal diák álomhoz segítése lenne a célja, próbált "megrongálni" lelkileg. Kérdezte milyen szakon vagyok. Mondtam, hogy kommunikáció és médián. Erre Ő megkérdezte mi szeretnék lenni ha nagy leszek? (Tessék. Látjátok. Újra itt van. Ha nagy leszel. Kapjatok már észhez! Nagy vagyok! (fél)Felnőtt! Hahóóó!) Mondtam, hogy újságíró. Erre közölte, hogy soha nem leszek az. Mire én:- Mi??? Most viccelsz? Erre születtem! Ezt szeretném! És teszek is érte!!
Ő csak kikacagott. Azt mondta a bölcsésztudomány karosok 60%-a nem ott helyezkedik el, amelyik szakban diplomát szerzett. Többek között Ő sem. Na és? Attól, hogy ő még nem tudott elhelyezkedni, attól még, hogy neki nem úgy jött össze az élete, attól, hogy neki váltania kellett, nekem miért kellene?
Erről beszélek. A felnőttek, folyton a (fél)felnőttek fejére csinálnak. Kérdem én, akkor mikor fognak komolyan venni? És vajon én is ilyen leszek? És ha igen, ki fogja azt mondani, hogy héhé, hagyd abba!
Szeretném, ha komolyan vennének, a kérdés csak az, mikor fog eljönni az a nap?
Most újra beütött a crack. Jó úton haladok afelé, hogy elérjem a célom, menetelek az egyetem kikövezetlen útján, hogy egy napon tényleg újságíró lehessek, és mindenki kapjon egy kicsit abból, amit Kosztercsi adhat magából. Erre egy egyetemi tanár(!!), akinek az ösztönzés, az inspirálás, a fiatal diák álomhoz segítése lenne a célja, próbált "megrongálni" lelkileg. Kérdezte milyen szakon vagyok. Mondtam, hogy kommunikáció és médián. Erre Ő megkérdezte mi szeretnék lenni ha nagy leszek? (Tessék. Látjátok. Újra itt van. Ha nagy leszel. Kapjatok már észhez! Nagy vagyok! (fél)Felnőtt! Hahóóó!) Mondtam, hogy újságíró. Erre közölte, hogy soha nem leszek az. Mire én:- Mi??? Most viccelsz? Erre születtem! Ezt szeretném! És teszek is érte!!
Ő csak kikacagott. Azt mondta a bölcsésztudomány karosok 60%-a nem ott helyezkedik el, amelyik szakban diplomát szerzett. Többek között Ő sem. Na és? Attól, hogy ő még nem tudott elhelyezkedni, attól még, hogy neki nem úgy jött össze az élete, attól, hogy neki váltania kellett, nekem miért kellene?
Erről beszélek. A felnőttek, folyton a (fél)felnőttek fejére csinálnak. Kérdem én, akkor mikor fognak komolyan venni? És vajon én is ilyen leszek? És ha igen, ki fogja azt mondani, hogy héhé, hagyd abba!
Szeretném, ha komolyan vennének, a kérdés csak az, mikor fog eljönni az a nap?
K.
Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapi gondolataimat, zenéimet, és az agymenéseimet 👇
Instagramon pedig olyan tartalmakat találsz, amiket csak a legnagyobb barátaimmal osztok meg! Szóval, leszel a barátom? 👇
Kép forrása: freepik.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése